|
|
|
|
|
|
 |
|
Warcraft
ÁLLANDÓ ROVATUNK
|
|
 |
A Warcraft történet Azeroth mítikus világában és a kisebb kiterjedésű Draenorban játszódik. Míg eredetileg azt hitték, hogy Azeroth világa csupán a keleten fekvő Lordaeron és Azeroth kontinensekből áll, a Lángoló Légió második eljövetele során az őslakosok rég elfeledett földrészeket térképeztek fel, köztük a misztikus éj elfek otthonát, Kalimdort. Lordaeron ember népei és Quel'Thalas magas elfei, rábukkantak egy északon fekvő fagyott pusztaságra, Ner'zhul a Lich Király otthonára, Northrend-re, és Azjol-Nerub ősi civilizációjára.
rovatszerkesztő:
Blint
(Kiss Bálint) • weboldala:
http://solamnus.fw.hu |
|
|
|
 |
|
|
|
|
|
Warcraft III: RoC / TFT - Stratégiák |
1. tipp: Az első öt parasztot zavarjuk be
a bányába, és vegyünk belőlük rögtön még ötöt. Az első építsen fűrészmalmot,
minél közelebb az erdőhöz természetesen, a második farmot, a harmadik
barakkot, a negyedik oltárt, az ötödik meg már mehet is fát vágni.
A többit is, amint végzett, küldjük a málnásba. Építsünk még egy
kovácsműhelyt, amint lehet, és kezdjük el benne a fejlesztéseket.
Innen pedig négyfelé válik az út, ki-ki kövesse a neki tetszőt.
(Illetve rengeteg felé válik, de most csak négyet írok le...)
2. tipp: Ez a variáció jól működik akármelyik hős támogatásával.
Egy Mountain King Footman-ekkel nagyon hatásos lehet akármilyen
hős ellen. A Mountain King-gel előremegyünk, lebénítjuk a bandát,
aztán jöhet a Footman roham. Esetleg jól működhet még a hit-and-run
taktika (odaszaladunk, pofán vágjuk a nagy vagányt, aztán futás,
míg vissza nem üt!). Ha egy Archmage a vezér, akkor eleinte érdemes
vízelementált használni. Azt legalább nyugodtan előre lehet küldeni
golyófogónak, előbb-utóbb úgyis meghal. Aztán mikor már jégvihar
varázslatunk is van, bánjunk vele óvatosan, mert a saját egységeinket
is sebzi. A Paladin pedig azért rendkívül hasznos, mert tud gyógyítani.
Elég vele arra ügyelni, hogy az embereinket életben tartsuk, aztán
a későbbiekben az aurája is megkönnyíti a dolgunkat. Itt az az egy
szépséghibája van a dolognak, hogy ha ne adj' isten a levegőből
támadnak akkor bizony nem lehet mást tenni, mint szaladni...
3. tipp: Ez a stratégia akkor működik leginkább, ha
látjuk, hogy az ellenfél nem állít elő rögtön nagy hadsereget, inkább
mindjárt az elején kifejlesztget mindent. Egy kis bónuszt adhatunk
a hatásfokhoz, ha néhány varázslónőt is elvegyítünk a csapatban.
Már csak a lassító varázslata miatt is... Egyvalamit azonban ne
próbáljunk meg: lövészekkel bázist lerohanni ostromgépek támogatása
nélkül. Vigyünk pár tankot, törpe aknavetősöket, a lövészeket pedig
csak arra használjuk, hogy az ostromlóinkról levakarjuk a túl közel
merészkedett ellent. 4. tipp: Lövész csapat élére
ne Paladin-t állítsunk, mert az valahogy nem passzol oda. A Mountain
king Thunderclap varázslata például nagyon hasznos tud lenni. Beszaladunk
vele a sűrűbe, nyomunk egy Thunderclap-ot, aztán tűnés! A lövészek
és aknavetősök meg leaprítják a szédelgő ellenfeleket.
5. tipp: Az Archmage megint csak jó választás lehet itt,
mert ugyebár egy vízelementál golyófogónak mindig jól jön, és a
jégviharral sem kell annyira óvatoskodnunk, mert a lövészek nem
mennek közel az ellenfélhez. 6. tipp: Ha igazán
kínos szituációkat akarunk előidézni ellenfeleinknek, akkor menjünk
az Archmage/Mountain King párossal. Na meg persze a lövészekkel,
és egynéhány boszival. De ez a taktika inkább hosszabb játékok vége
felé alkalmazandó, mivel nem árt kifejleszteni mindent az offenzívában
résztvevő egységeknek. 7. tipp: És ne feledjük:
összpontosított tűz! Ha minden lövészünk másik közelharcos egységet
lő, akkor a vége az lesz, hogy azok gyakorlatilag minden probléma
nélkül elérik a Rifleman-eket, és lecsapják egyiket a másik után.
Ha viszont minden lövész ugyanarra a célpontra tüzel, akkor egy-két
lövéssel harcképtelenné tehető egy egység, és egyenként ki lehet
őket irtani.
8. tipp: Ez már egy kicsit komplexebb
stratégia. Tegyünk a hősünk mellé 6 Footman-t és négy Rifleman-t.
Vadásszunk agresszíven, és fejlesszünk folyamatosan. Vegyes csapat
élére viszont - az előbbi taktikával ellentétben - a Paladin való.
Az aurájával, a gyógyítással még a Footman-ek is nagyon jó teljesítményt
nyújtanak. Persze jobbak a lovagok, de ha felállítunk egy nagyobb
lovas különítményt, bizony ki fognak minket zabálni a vagyonunkból...
Ha itt is két hőssel akarunk aratni, másodiknak a Mountain Kinget
ajánlanám. És ha lehet, a Paladin-t tartsuk hátul, az csak gyógyítgasson,
a Mountain King-et meg nyugodtan küldjük be a sűrűbe. Devotion Aura-val
és Holy Light-tal támogatva, Thunderclap-ot és Avatar-t használva,
Inner Fire varázslat hatása alatt csodákra képes. Ez utóbbihoz viszont
magunkkal kell vinnünk egy papot.
1. tipp: Az Orkoknak van egy olyan jó tulajdonságuk,
hogy tüskéket tudnak növeszteni az épületeik. Ez azért nagyon jó,
mert a melee egységek sérülnek, miközben a mi épületeinket akarják
lebontani. Ezt a fejlesztést a war mill-ben lehet megtenni.
2. tipp: Használjunk védelemre Watch Tower-eket, ne
csak Orc Borrowokat, mert a toronyba nem kell Peon és több HP-je,
van. Az expandokat védjük, be, mondjuk 2 torony+1 borrow- val, ha
5-nél több Peon dolgozik aranybegyujto bázisunknál, akkor két Borrowt
is építhetünk. Azért kell kevesebb Borrow, mert abba kell ám a Peon
is! És ahhoz, hogy hatékonyan lövöldözzenek, 4-et be kell zavarni
a borrow-ban. A borrowkat építsük a bánya köré, mint undeadnél a
zigguratot, és ha támadnak (pl Archmage rush), akkor abba beküldve
oket könnyedén visszaverhetjük az elso támadásokat, valamint az
aljas hátulról (erdofelol) támadó légi egységeket. 3.
tipp: Tornyokat építsünk a bázisunktól kicsit távolabb, nehogy
lerusholjanak más orkok vagy emberek tornyokkal.
4.
tipp: Ugye mondanom sem kell, hogy a Catapult milyen hasznos
tornyok ellen. Foleg akkor, ha goblin zeppelinben a fák közé berakjuk,
közel az ellenfél bázisához, és onnan lövöldözünk (ezt mindegyik
fajjal meg lehet tenni undead-nél a meat wagon, embernél a mortar
team kell ehhez). 5. tipp: A csatába vigyünk feltétlenül
Shaman-t és Witch Doktort. Elobbi Bloodlust miatt nagyon kell, utóbbi
pedig a Healing Ward miatt. A hosöket könnyedén meg lehet fogni
a Shaman 6. tipp: Purge varázslatával, a menekülo
csapatot pedig a Witch Doktor Stasis Trapje állíthatja meg, csak
vigyázzunk, mert saját egységet is bekábít. Földi egységek közül
nagyon jó a Tauren, ha ki van fejlesztve a Pulverize (25%, hogy
területre sebez). Akkor van foként Taruenekre szükség, ha az ellenfél
Knight- okkal, Bear-rel vagy Abominationokkal jön nekünk. Kodo Beastet
is vigyünk a csatába, a dob miatt (+2 sebzés). Fejlesszük ki, hogy
nagyobb területre hasson az aurája. Vihetünk többet is, és a Devour
képességét használva a fontosabb ellenséges egységeket gyorsan elfogyaszthatjuk.
7. tipp: Raidereket is használjunk, egyrészt hálóval
lehúzzák a légi egységeket, vagy a hosöket megfogják, másrészt erosebbek,
mint a Grunt, nem sokkal drágábbak, és jól bontják az épületet.
A foépületben feltétlenül, amilyen hamar tudjuk és szükséges, fejlesszük
ki a Pillage-t, ezzel fosztogatunk, miközben bontjuk az ellenséges
épületeket. 8. tipp: A Witch Doktor Sentry Wards-ával
megfigyelés alatt tarthatjuk 10 percig a bányák, fontosabb útvonalak,
mana/life Fountains-ek környékét. 9. tipp: Légi
egységek ellen használjunk Troll Headhunter-t, Shaman- t, Witch
Doktor-t. A hosöket Purge-al lassítsuk le, ha van Raider, dobjunk
rá hálót, áljuk körül, és verjük el. Jól jön még a Chain Lightning
és a Shock Wave. 10. tipp: A Tauren hos Endurance
auráját is használjuk! Felderítésre kitünoen alkalmas a Far Seer
farkas idézése, valamint a Far Sight képessége (3-as szinten már
több mint egy képernyot lehet vele felfedezni! A szárazföldi egységek
ellen gyártsunk néhány Wyvern Raider-t, de csak a melee attakkosok
ellen. Oket egyébként arra is használhatjuk, hogy az ellenséges
expandok/bázisok bányászait hátba támadjuk, ugyanis a legtöbb játékos
a bánya elé épít védelmet, nem számítanak rá, hogy hátulról, légi
egységgel fognak támadni.
11. tipp: Építkezéshez
tipp: 4 paraszt bánya, 1- altar, foépületben rögtön kezdjük el a
parasztok gyártását, amint kijön az elso, borrow a bánya közelébe,
a 2. kijövo parasztot küldjük el fát vágni, majd az altart építo
parasztot is, a borrowt építot pedig bányába. Amint lehet, építsünk
war millt, hogy mihamarabb tudjunk Watch Towert is. Aztán fejldjünk
feljebb, csináljunk fejlodés közben Barrackot, aztán Spirit Lodge-t,
meg Bestiaryt. Fejlesszük a Shamat, Witch Doktort, a hálóvetést,
és gyártsunk sereget. Majd fejlodjünk tovább, építsünk (ha Knight-ok,
Bearek vagy Abominationok jönnek ellenünk) Tauren Totemet.
1. tipp: Mindig az a kérdés, hogy milyen
arányú legyen a csapat eloszlása. A választ könnyen kiszámolhatjuk:
mivel90 a maximális egységszám, ebből 10-et egyből le is tudhatunk
a parasztokkal, és még 5-öt az első hőssel (majd még 5-öt a másodikkal).
A maradék 70-et kell úgy beosztanunk, hogy a leggyengébb harci
egység is 2-t foglal belőle, azaz durván úgy 35 egységünk lehet,
ha csak első szintűeket gyártunk - a gyakorlatban tehát még kevesebb
lesz. Ebbe a 70-be kell belekalkulálnunk 24 ostromgépet (elfeknél
nyilván nem elég a kettő, mert egységekre is igen hatékony- nem
véletlenül gyengültek az ostromgépek az 1.01-es patchben annyira).
Az aktuális maradékot osszuk ketté, egyik feléből közelharci lények,
a másikból pedig "support" egységek legyenek, azaz íjászok / varázslók
/ repülő monszták. 2. tipp: Egy második, öt egységnyi
helyet foglaló hős elég erős ahhoz, hogy ne hagyjuk ki, a harmadik
azonban sajnos már annyira leosztaná a tapasztalatot, hogy nemigen
érdemes megvenni, mert csak visszafogja az első kettőt a fejlődésben.
Egyébként is kevés az olyan szituáció, amikor mindhárom fajta hős
képessége különösen hasznos lenne egy adott ellenféllel szemben,
legfeljebb 4vs4-ben lehet ilyen, de ott meg úgysem lesz időnk három
hőst menedzselni... 3. tipp: A hősök képességfejlesztéseinek
ajánlott sorrendje: először azt kell választani, ami a Creep vadászatnál
jól jön majd. Aranyszabályként említhető, hogy ha van, akkor legkésőbb
(!) a másodiktól kezdve erősen rá kell hajtani arra a képességre,
ami globálisan hat a környéken állókra (aurák), illetve a lényt
idéző abilityk is nagyon erősek. Tökéletes golyófogót kapunk, mivel
az ellenfelek- különösen a térképen elszórt Creepek - azt támadják
végig, akit elkezdtek gyepálni. A hatodik szintű képességet természetesen
mindig válasszuk ki egyből- alapverziónál pl. a StarFall egy abszolút
über csapásnak számított (1.01-es patchtől kezdve már nem 30 mp
alatt sebez 75-őket, hanem 45 alatt 50-et, és épület ellen még gyengébb
lett... ). 4. tipp: Ne fejlesszünk ki olyan dolgot,
amit nem fogunk (ki)használni! Feleslegesek például többek között
a mágusok azon upgrade jei is, amik nem automatizálhatóak és nehezen
is kezelhetőek- pl. egy necromancer esetében úgyis csak animálgatni
fogjuk a ropikat, meg lövöldözni vele, más nem nagyon kell már neki...
5. tipp: Ne akarjunk egyből a legerősebb, azaz
a harmadik szintű szörnyekre építő taktikákra törekedni! Sok kezdő
játékos bukik el azon, hogy egyből a nagyméretű ütősebb lényekre
gyúr, és ezért nem védi be magát eléggé és/vagy kihasználatlanul
hagyja a korai lehetőségeket. Először mindig a rush elleni védekezést
kell begyakorolni, majd ha ez már megy, akkor a gyors terjeszkedést,
azaz a nagyon korai bányafoglalást, aztán a rusht, és csak azután
van értelme a kiépült stratégiákat gyakorolni. Ha az esetek nagy
részében nem érjük meg a kiépülést, akkor egyébként sem lenne sok
sikerélményünk...
Egy kis trükközés sem árthat 6. tipp:
Alapállapotban többnyire öt paraszttal bányászik az, aki emberekkel
vagy orkokkal játszik, de mivel sokszor kissé kanyarogva érnek
be a munkások (lehet, hogy kissé beszörpöltek... O), inkább hattat,
feltéve, hogy fel akarja venni a versenyt az élőholtak vagy a sötét
elfek termelési rátájával Ezt a hatot levihetjük viszont könnyedén
ötre (sőt, elegendő gyakorlattal akár négyre is!!!): mindössze annyit
kell tenni, hogy mivel embereink nem az ideális 45 fokos szögű legrövidebb
úton járnak a bánya és a bázis között, ezért kissé korlátozzuk a
Lehetőségeiket, és építsünk az "útjukba" egy (ill. a négy emberesnél
két-három darab) lakóházat olymódon, hogy az ideális 45 fokos útra
kényszerüljenek. Aki kiszámolja, hogy két paraszt-alapanyag megtakarítása
menynyit számít a másodpercre kikalkulált korai rushok idején,
az rögtön láthatja, hogy ezt a technikát nem lehet kihagyni!
7. tipp: Az orc Towert kissé elkalkulálták a játék készítői
(meg a Burrowt is..), így ha az ellenfelet felderítve csak egy War
Millt és egy Altarttalálunk, addigra jó eséllyel már vesztettünk
is otthon a Tower Rush miatt.. Szerencsére megcsinálni csak a profik
tudják, mert védekezni sem könnyű ellene. Egyetlen lehetőség talán,
ha a bázisunk mellé telepedőket le bírjuk úgy irtani, hogy az első
tornyát bármi áron, de kiiktatjuk, és csak egy marad neki...
8. tipp: Közhely számba menő, de sokszor mégis elfelejtett
szabály, hogy ne legyünk könnyen kiismerhetőek! Ne alkalmazzuk
folyton ugyanazt a taktikát, mert minden csapatösszeállításnak van
ellenszere. Ebből adódóan nekünk is úgy kell összeállítani a seregünket,
hogy a korai felderítőlény által látottak alapján megpróbálunk valamit
kiokoskodni. Jó ötlet lehet az is, ha Randomot állítunk be népnek,
de ennek megvan az a hátránya, hogy esetleg nincs nagy gyakorlatunk
abban, amit kapunk. Vannak ugyanis olyan játékosok is, akik napi
min. hat órában nyomják a Battle.Neten, és mindig ugyanazzal a
néppel, de persze az ő rutinjukkal is fel Lehet venni a versenyt
a meglepetés erejével és ügyes taktikázással. 9. tipp:
Csapatjáték esetén azon áll, vagy bukik szinte minden, hogy mennyire
rutinosan tudunk társainkkal együtttámadni. Az első Creep vadászatok
még gyorsabbak egyedül, de a korai bányafoglalás és rush már összjátékot
kíván, ezen minden eldőlhet! Elég csak arra gondolnunk, hogy milyen
csúnyán járunk, pl. 4vs4-nél, mikor a nyakunkba kapjuk három játékos
seregét, és a társaink későn reagálnak!
Élőholt vezérek nyomában 10. tipp:
A Death Knight hatodik szintű képessége eldöntheti akár egy csata
kimenetelét is, de többi képessége is elég univerzális, így ideális
lehet kezdő hősnek. Első képességként a Coilt fejlesszük, ellenséges
hősök szétbombázására, illetve saját egységeink kimentésére tartalékoljuk,
esetleg kellhet már Creep vadászatnál is, ha nagyobb falat jön.
Szintlépéstől kezdve az aurát is fejlesszük, ahol csak érjük, a
Death Padot pedig hanyagoljuk. Itt jegyezném meg, hogy semmi módon
ne hagyjuk meghalni egyik hőst sem! Ne küldjük előre a csatasorba,
mert könnyen ott ragadhat, és készüljünk rá gyorsbillentyűvel az
esetleges Town Portaira is. 11. tipp: A DreadLord
összes képessége használható, így esetleg elég univerzális lehet
még alaphősnek is. Az aurát nyomjuk keményen, ha közelharcra építünk,
de egy legalább egyes szintű Sleepről semmiképp sem mondhatunk le:
Creep vadászatnál a veszteségek ellen kell, de egyébként is jól
jön bármire. Varázslatokat lövő hősök ellen: egy Starfallt eregető
papnő nyakába nyomva például nem lesz több a speLlje, mint egy drágán
ellőtt pár másodperces tűzijáték... 12. tipp: A
Lich egyetlen ütősebb képessége a Nova, az viszont elég jó lehet
ahhoz, hogy taktikát építünk rá. Mivel szegény Lich elég törékeny,
óvatosnak kell lennünk: körbe kell állni az ellenfelet, hogy ne
érhessen hozzánk, illetve, hogy koncentráltan kapják a nyakukba
a fagyot. Ehhez vigyünk sok Ghoult, akik körbeállják az ellenfelet
villámgyorsan, valamint Nekrókat is, aki csontvázakkal pótolják
majd ki a hézagot (meg persze a szokásos elmaradhatatlan 4-5 pók/Gargoyle/egyéb
advanced szörny is kell). A jégpajzsot felejtsük, ellenben a Ritualt
nyomjuk fel. Kettes szint alatt ne használjuk, attól kezdve viszont
szinte bármit áldozzunk be és lőjük belőle orrba-szájba a Novát.
13. tipp: A Death Knight hatos szintű feltámasztás
képessége mindig a legerősebb hat környékbeli egységet hozza vissza,
így könnyen eldöntheti a csatát. Feleslegessé teszi viszont a nekromanták
csontvázkreálását, mert az elvenné a hullákat. A megoldás: ha nem
akarunk semmiképp csontváz nélkül maradni, vigyünk DreadLordot,
ahol a vámpír aurával kipótoljuk a feltámasztás hiányával elveszett
tűzerőt. Egyébként viszont a kis létszámú (kb. 4 emberes) nekromanta
csapat a megoldás, akik nem vesznek el minden hullát, viszont ezt
Gargoyle-okkal és Crypt Fiendekkel kell megtámogatnunk hasonló Létszámban.
Rothadó seregek 14. tipp: Harmadik
szintű élőholt seregeknél három fő taktikát tudok javasolni. A legegyszerűbb,
ha Abominationökre gyakorlunk, ahogy a többség is általában. Kicsit
kockázatosabb, de profibb szinten feltétlen ütősebb lehet a Wyrmökre
menni, míg a Banshees tápolás (matematikailag abszolút über, de
ember Legyen a talpán, aki a feláldozós gombnyomkodást bírja reflexekkel/figyelemmel)
csak kevés játékos esetén ajánlott, leginkább ivsl-ben lehet gyümölcsöző,
úgyhogy csak kiegészítőként vigyük. 15. tipp:
Ha Wyrm irányba fejlesztünk, akkor van épületünk ahhoz, hogy már
korán beáldozhassunk i-2 Acolyte-ot Shade-nek. Derítsük fel velük
a pályát: vagy rakjuk őket vitális helyekre, vagy aggassuk őket
ellenséges hősök nyakába, hogy minden lépésükről tudjunk...
16. tipp: Ne építsünk feleslegesen szellem tornyokat
a Zigurratokból, nem kell fal belőlük. 2-3 darab elég ahhoz, hogy
támogatást nyújtson, vagy feltartóztassa az ellenfelet, míg a seregünk
visszaér. Ezt tudva, az ellenfél ekkor már úgysem lát hozzá a támadáshoz
ostromgépek nélkül-inkább a kihelyezett bányánál is húzzunk fe12-3-at.
1. tipp: A moon well az leletbiztosító épület,
ugyanakkor élet és mana feltöltő képessége is van. Ezt használjuk
ki mind a hősöknél, mind a druidáknál, mihelyst kijöttek, vigyük
őket a moon wellek közelébe, hogy töltődjenek fel manával. Sajnos
a kút csak este töltődik fel. Feltétlenül állítsuk be az automatavarázslást!
Építsünk kutakat a csapattársak bázisaiba team game-ben, És a legfontosabb
harcpontok közelében, hogy csata közben/után gyorsan tudjuk egységeinket
regenerálni. Hasznos a kutakat vonalban építeni, így elég az egységeket
csak elvezetni mellettük, a kutak (ha be van állítva) automatikusan
töltik őket. Ha a közelben vannak creepek, akkor menjünk nekik a
hőssel, és ha már van, néhány katonával, majd ha sérült valamelyik,
vigyük gyorsan a kúthoz, aztán vissza a csatába. 2.
tipp: A huntress sentinel képességét használjuk gyakran, így
megfigyelés alatt tarthatjuk a bányákat, valamint a bázisunkhoz
vezető útvonalakat, fel tudunk készülni egy esetleges támadásra.
De vigyázzunk, siege attackos egységek kidönthetik a fát, amire
ráhelyeztük a sentinelt.
3. tipp: Vigyünk ki néhány
whispet kicsit távolabb a bázistól, és amint lehet, építsünk néhány
protectort, ezzel megakadályozhatjuk az ember és ork nép torony-rushát.
Amíg nem tudunk protectort építeni, addig is küldjük fel egy fára
a whispet. Ha meg akarják támadni, próbáljuk fa mögé vinni, így
nehezítve az ellenfél dolgát, és időt is nyerünk. 4.
tipp: Ha este csatázunk, a sérült egységeket rejtsük el az ellenfél
szeme elől (a Pristess of the Moon hős, archer, huntress képes rejtőzni),
egyszerűen nyomjuk egy I betűt. Ha az ellenfél már más egységet
támad, akkor ismét láthatóvá tehetjük, és tud támadni, de amíg rejtve
kell maradnia, ne adjunk neki más parancsokat!! Ez jobb megoldás,
mint az, hogy elmenekülünk vele. Tehát, amikor csak lehet, inkább
használjuk a rejtőzés képességüket (a cloak of shadow lehetővé teszi
a többi hősnek is ezt). 5. tipp: Ha a játék elején
ostromolnak, azokat az ancienteket, amik nem gyártanak, emeljük
ki, és támadjunk velük is. Ha sérülnek, használjuk az eat tree képességüket.
6. tipp: A ballisták nagyon hasznosak a tornyok
ellen, használjuk előszeretettel, valamint egy goblin zeppelinbe
rakva elszállíthatjuk az ellenséges bázishoz, ahol a fák közé lyukat
lóvé, és a ballistákat odarakva foszthatjuk meg ellenfelünket az
épületeitől, míg o a fa miatt csak nehezen tudja támadni a ballistákat.
Whispekkel gyógyítsuk őket, ha sérülnek.
7. tipp:
Expandoljuk (aranybegyűjtő bázis) hamar, ha van rá elegendő pénz.
Építsünk 2-3 protectort a tree of life mögé, ha támadnak, whispekkel
gyógyítsuk az épületeket. Minél több játékos van, annál több protector
kell egy expandhoz. Ha egy bányát fák öveznek, ballistákkal szétlőhetjük
a fákat, ezzel utat nyitva a bánya felé, vagy egy tree of life-al
megehetjük az útban álló fákat. 8. tipp: Egy tree
of life-al a bánya körüli creepeket le tudjuk verni, aztán eat treevel
meggyógyíthatjuk, és benőhetjük a bányát. 9. tipp:
Ha az épülő ancientet támadják, fejezzük be az építést, mert úgy
megmenekül a whisp, nem kell újat gyártani. 10. tipp:
Fejlesszük ki a tree of ages-ben a natures blessinget, ezáltal 7-esre
növeljük épületeink védelmét, és nehezebb lesz őket megsemmisíteni.
Ha huntresseket és/vagy archereket használunk, akkor várjunk a tree
of eternity-ig, hogy mielőbb kifejleszthessük a marksmenshipet és/vagy
Moon Glaive-ot. Ez a fejlesztés növeli az ancientek sebességét is.
11. tipp: Használjunk mindenféle egységet. Huntresst,
íjászt a játék elején, később bővítsük csapatunkat dryadokkal, 1-2
ballistával, Druid of Talona/Claw-okkal (feary fire és roar).
12. tipp: Használjunk mana burn-t és entangling rootsot
a hősök ellen, mindegyik ellen! (Ezt lentebb nem írom le mindenhol.)
|
|
|
 |
|
|
|
|